Üdvözlünk az iMS honlapján!
Fiatal és tapasztalt csapatunk a média területén széles körben tevékenykedik, fő profilunk a filmkészítés, azon belül is a játékfilmek. Munkáinkat is a filmes szemével és gondolkodásával készítjük, legyen szó akár videoklipről, reklámfilmről vagy rendezvényfilmről. Az oldal célja, hogy leendő partnereink és követőink jobban megismerhessenek minket, gondolkodásunkat és munkáinkat. Blogunkban publikáljuk a szakmai irányú cikkeinket, illetve aktuális munkáink újdonságait, érdekességeit. Azoknak, akik CastCard kártyáinknak köszönhetően érkeznek oldalunkra, tájékoztatást nyújtunk casting programunkról.
Kellemes böngészést kívánunk!
Műhelyünk neve iMS, mely az iMAGE Studio szójáték rövidítése. Az angol mage szó jelentése mágus, ami logónk figurája is. Az előtagként szolgáló i betű az angol image, azaz a kép szó rövidítése, ahogy például az IMAX az Image Maximum megfelelője. Az iMAGE szó helyes kiejtése tehát a fentiekből következően: "ájmédzs". (olvas)
Stúdiónk sikerrel szerepelt olyan neves hazai fesztiválokon, mint a Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál vagy a Magyar Filmszemle. Az évek során pedig számos megrendelő megbízásából készítettünk különböző fotókat és videókat. (olvas)
Itt olvashattok mindenről, ami velünk történik, foglalkoztat minket vagy egyszerűen érdemesnek tartjuk, hogy szóljunk róla néhány szót: találhattok itt szakmai témájú cikkeket, feljegyzéseket, beszámolókat, vagyis mindent, ami iMS. (olvas)




